A Soroptimist Club programjaiban fontos szerepet játszik az oktatás és a kultúra is. 2003-ban olyan mozgalmat indítottunk el Szegeden, mely egyaránt szolgálja a tanulást és a kultúrát, a város-, honismeretet, a tájékoztatást és tájékozódást.

Az utcanevek alá a névadóról rövid magyarázó táblát helyeztünk el. Ez tartalmazza például személyek esetén, hogy ki volt az illető és mikor élt, várostörténeti nevezetességű neveknél és utcáknál pedig a név eredetéről szóló rövid leírást.

2005 decemberéig több, mint kétszáz magyarázó táblát helyeztünk el Szeged egész területén. A megvalósítás költségeit saját erőből és pályázatokból fedeztük. A táblák jobb alsó sarkában a Soroptimist International emblémáját helyeztük el.

E programunk folytatásaként készítettük el 2006-ben a névadó magyarázó táblák magyar és angol nyalvű szövegeit tartalmazó kiadványunkat. A SZEGEDI UTCÁK NÉVADÓI a magyarázó táblák mellett tartalmazza Szeged utcanévjegyzékét, térképét, amelyen bejelöltünk néhány kultúrtörténeti és idegenforgalmi szempontból jelentős helyet.

2003 januárjában Soroptimist Internatiopnal Partnership-et létesítettünk a szegedi és az Ilkley (Nagy Britannia) klubok között.

Rendezvényeink

  • ruhavásár
  • almavásár
  • jótékonysági vacsoraest

Adományaink

  • Sólyom utcai óvodának, iskolának,
  • Hospice alapítványnak,
  • erdélyi diákoknak,
  • út telepítés,
  • téglajegyek vásárlása

Klubunk tevékenysége szerepelt a Közéleti Kávéház, a Rádió 88 műsorán (2002) a Délmagyarországban és a The Link-ben (2003)


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük